Szerda reggel már megcsodálhattuk az első sivatagi napfelkeltét. Csodálatos volt!

Az már kevésbé, hogy a reggeli eligazítás után felolvasták a rajtszámunkat, és állhattunk a szőnyeg szélére. A probléma az volt, hogy az első napi feladatlapunk túlságosan hasonló volt a 119-es csapatéhoz, Marciékhoz. Jééé. Végül abban maradtunk, hogy mehetünk együtt, de a feladatok megoldását ne beszéljük meg egymással. Jogos, be is tartjuk.

Utána indulás a sivatagba! Kemény terep, csodálatos tájak, dűnék, romok, hegyek között mentünk, ide már tényleg kellett a terepjáró, a jó gumikkal. Félelmetes, hogy mit bír az autó. Pedig reggel majdnem kinyírtam a motorját: a reggeli olajszintnézés után sikerült a kupakot lefelejtenem, de még időben visszatettük, nem folyt ki túl sok.

Az egyik feladata az Elveszett Városnál volt, szuper hely! Itt van: N30 49.536 W4 27.186. Biztos jól néz ki a Google Earthen is. Utána patakokon keltünk át, és jött a kőkemény dűnesor. Janiék egy pillanatra elakadtak, de még azelőtt kiszabadították magukat, mielőtt visszaértünk volna segíteni.

Összebarátkoztunk a 63-as rajtszámú brigáddal, akikkel már az első nap óta sokszor összefutottunk, jó srácok. A nap hátralévő része innentől azzal telt, hogy sötétedésig kijussunk a sivatagból. Ez sikerült, de nem biztos, hogy a legjobb megoldást választottuk, az utolsó feladatokat kihagyva inkább kerültünk egy nagyot.

De legalább tankoltunk, és lemosattuk az autót. Tibi ugyan tévedésből először az egyik bamakós csapat tagját kezdte fűzni spanyolul, hogy mennyiért mosná le a kocsit. Aztán a táborba vezető úton egyszer csak elénk lépett egy rendőr, és közölte, hogy az utat lezárták. Újabb kerülő! Ám még így is sikerült 11-re Foum Zgidbe, a célba érni, épp egyszerre a háromszoros győztes szlovák párossal.

Holnap kicsit könnyebb lesz az útvonal, megyünk aludni.