Az előző napi 24 órás non-stop hajtás után újult erővel vágtunk neki a három napos maratoni etapnak, valahová a francia-spanyol határra terveztünk eljutni estig. Az Alpokban voltak a napi feladatok, ahol méteres hó volt, azon a hágón ahol célszerű lett volna átjutnunk Franciaországba, nem is tudtunk, mert le volt zárva. Sőt, a többi is, így egy 60 km-es szerpentinen le kellett mennünk a Riviérára, és ott átmenni a határon.
Lefelé az Alpokban remek kis helyi büfét találtunk, isteni szendvicseket csináltak nekünk. Öreg este volt, mire Marseille fölött odaértünk az utolsó vasárnapra tervezett feladathoz, de a sötétben a tüskebokor-erdőben már nem igazán jött össze a dolog. Előtte már volt szerencsénk végignézni, ahogy a sárban szenved a fél mezőny, mi ott simán átmentünk. A cseh Hummer-brigád nagyon komoly, hét egyforma autóval indultak, bár nem tudom, hogy Afrikában hol találnak majd ólommentes benzint. (A hírek szerint közülük az egyik pár – egy házaspár – már az első nap úgy összeveszett egymással, hogy kiálltak, és válnak.)
A társaság egyébként eléggé nemzetközi, a Travel Channel hollandjai és angoljai mellett találkoztunk már egy kommandósokra emlékeztető norvég csapattal, és van egy svéd srác is két lánnyal.
Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor hallottuk otthonról, hogy holtversenyben a harmadik helyen állunk. Ezek szerint nem volt hiábavaló az éjszakázás, ráadásul az első helyen álló korábbi háromszoros győztes szlovák házaspár úgy tűnik, fel fogja adni a futamot – az asszony térdszalag-szakadást szenvedett az egyik feladat jeges helyszínén. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez az állás csalóka, mert sokan kihagyták az európai feladatok nagy részét, nekünk viszont kell a gyakorlás.
Kereken ezer kilométer után este – sőt, inkább hajnalban, már megint – egy autópálya melletti motelben sikerült aludnunk, ahol a grátisz wifi annyit ért, amennyibe került, ezért nem sikerült blogolni.
Most már Valencia felé haladunk, valamelyik komppal ma este át kell jutnunk Afrikába.
