A mezőny fele éjjel érkezett be, így álmunk nem volt zavartalan. A reggeli eligazítás után megtekintettük az előző napi nyomokat az autón. Nos, a hűtőrácsből kiszedtem egy-két bokrot, valamit egy patakmederbe ugratás felnyomta a kartervédőt, illetve letörte a vonóhorog elektromos csatlakozóját hátul. Sebaj, a leendő új tulaj valószínűleg nem vontat majd vele semmit - mi meg pláne nem.
Kis falvakon vezetett át az útunk, ahol őskori körülmények között laknak az emberek. Sárkunyhó, állattenyésztés, ennyi. Se jármű, se közművek, sehol. Viszont voltak kutyák, Mauritániában egyet sem láttam.
A szavanna különösen száraz, így akár egy eldobott csikk is tragédiát okozhat, erre külön felhívták a figyelmünket. Még jó, hogy nem dohányzunk.
A falvakban ásott kutakból nyerik a vizet, kötélre erősített olajos flakonokból merik át olajos hordókba. Elég poshadt a víz, béka is lakik benne, de az embereken nem láttuk ennek nyomát.
...és ilyen kunyhókban élnek:
Kiértünk az aszfaltútra, amely meglepően jó minőségű volt, igaz talán az egyetlen a környéken. Bamakóba vezetett, de mi még nem oda mentünk, hanem egy városban ismét elkanyarodtunk a szavanna, és egy kis falu felé. Ebben a városban vettünk vizet, és ott készítettük a következő életképeket.
Először is, a mobiltelefon shop:
A benzinkút:
és a CSOCSÓ!!! :)
A délelőtti hajtás és a 40 fokos forróság után már nagyon lepihentünk volna, de még 50 km-t meg kellett tennünk egy poros ösvényen egy kis faluig, ahol az iskola már várt minket. Rengeteg tanszert vittünk nekik, jó volt látni, hogy mennyire örülnek minden apróságnak. Egy négy év körüli kislány azonnal kézenfogott ahogy meglátott, és el sem engedett. Amikor kapott pár színes ceruzát, és egy plüss Mikulást, elmondhatatlanul boldog volt, aznap már le sem jött a mosoly az arcáról.
A rendkívül barátságos helyiektől elköszöntünk, szokásos tábor, alvás!
